Községünk Története


 

Neve vitatott eredetű. Talán a sápad, sápaszt igéből vált tulajdonnévvé. Lehetséges, hogy a Sáp helynév a német eredetű magyar „sáf” főnévből alakult. A Nagy előtag megkülönbözteti Nagysápot a történelmi Őrisáptól. Pesty nevének eredetét így tudja: régen helység vizes, tavas volt, valóban tökéletes löszmedencében fekszik, ezért lett a neve Nagy Sár (utóbb Nagy Sáp). A helyi hagyomány szerint a zsellérektől sok adót, nagy sápot szedtek. Az őskortól az Árpád-kor végéig tartó időkből 24 helyen kerültek elő emberi település nyomai. Kiemelkedő az őskori, a római kori, az Árpád-kori leletek (földvár és templomrom a Gedáshegyen). A Gedáshegy északi dombhátán fekvő mai „Kurtaszeg” a középkori Sáp falu helye, melyet 1248-ban említenek, mint a Baar-Kaan nemzetiség birtokát. A régészeti leletek tanúsága szerint már az őskortól lakott település. A kerekdomb-majorban őskori cserepeket találtak. Kerekdomboldalon és Úrisápon urnasíros kultúra maradványai voltak. Késő kelta urnatöredékek, s római edények, sőt a rétföldeken római telep nyomaira is bukkantak. A Gedáshegyen Árpád-kori sáncok maradványai vannak, de írásos nyoma nem maradt. Megmaradt és a XVIII. században is látható volt Sáp Szent Mártonról nevezett temploma. 1811: Sapy, 1262: Sap, 1276: Saap-Sap, 1340: Sap. A királyi és hercegi birtokként emlegetett Ursápot már 1193-ban említi oklevél. A Baar-Kalán nemzettség ősi birtoka, épp úgy, mint a hozzátartozó Őrisáp régente Úr-Sáp, vagy Or-Sáp puszta. 1248-ban midőn az e nemzetiségből származó Pósa fia, Nána comes, Petus fia Jóbbal ősi birtokait kicserélte, az utóbbinak Sáp ötödrészét engedte át. 1281-ben e nemzetiségből származó Gergely, Antal és Péter voltak itt a birtokosok. 1332-ben már plébániával bírt. Ezek a középkori települések már csak nevükben élnek. 1526 után folyamatosan pusztult majd el is néptelenedett. A XVII. század végén 1696-ban Sándor Menyhért alispáné lett. Az ő idején kezdett a község újra benépesülni. 1715-re már 29 jobbágy és 11 zsellér család lakta, többnyire magyar anyanyelvűek és reformátusok. Az 1696-ban nyolc egész és ugyanennyi féltelkes jobbágy lakta. Azon felül 2 egész és 4 féltelkes újonnan települt jobbágyot talált itt az összeíró-bizottság. Az 1701. évi egyházlátogatási jegyzőkönyv szerint a helységnek iskolamestere is volt. Az 1732-55. évi egyházlátogatási jegyzőkönyv pedig báró Sándor Mihály földesúri hatóságát említi fel. Templomát a réginek romjain báró Sándor Mihály építette. Iskoláját Simor János herceg prímás állította helyre. 1777-ben készült el a reformátusok iskolája. 19. századi iratanyagát a Komárom-Esztergom Megyei Levéltár őrzi. Az 1784-87-es népszámlálás adatai szerint Sándor Antal báró birtoka. 134 házban 190 család élt, népessége 890 fő volt. 1 papot, 1 polgárt, 64 parasztot, utóbbi kettő 66 örökösét és 106 zsellért írtak össze. A 18. század végén jelentős összetűzésre került sor a Sándor-uradalom és a nagysápi jobbágyok között. A földművelő lakosság jövedelmét már a 18. század derekától új szőlőhegyen termő jó fehér és veres borból származtatta, mert a borokat a komáromi, győri és pozsonyi borkereskedők „szokták elhordani”. A XVIII. század közepére a katolikusok száma is emelkedett, ezért Sándor Mihály birtokos a középkori templom anyagából új templomot építetett nekik. A református imaházat viszont bezáratta, s megtiltotta az istentisztelet tartását. Vallásukat csak a türelmi rendelet bevezetése után gyakorolhatták újra. Templomuk és iskolájuk 1777-től volt. Az 1820-as években már Sándor Móric volt a község birtokosa. Ezekben az években jelentősnek mondható a falu gyarapodása. Ekkor már 1257 magyar lakosa volt, s házainak száma közel félszázzal gyarapodott. A szelíd dombok és cserjések között 783 hold szántón, 207 kaszás harmadosztályú kaszálón, 806 kapás szőlőn gazdálkodtak. A legelője első osztályú volt, s szintén jó minőségű tűzifát és épületfát is termeltek itt.  A község új római katolikus temploma 1890-ben épült, s Bajnához tartozott 1923-ig, majd ezután önálló lett. A századfordulóra a községben már 1621-en laktak, s 227-re gyarapodott házainak száma. A reformátusok lakták többségben, félszáz katolikus mellett 34 izraelita is volt. Határa 4413 katasztrális holdra növekedett. Az I. világháború után jelentősebb földosztásra is sor került, s 40 újabb házhelyet is kiosztottak a kenderesi földeken. Földjeinek többségét továbbra is a Sándor – Metternich család bírta egészen az 1930-as évekig. Két középbirtokos, 146 kisbirtokos, 153 törpebirtokos gazdálkodott agyagos földjein. Jelentős volt a juh, ló és szarvasmarha állománya is. Gazdasági jellegű egyesületei közül a Legeltetési Társulat és a Gazdakör emelhető ki. A kereskedelmet 6 szatócsüzlet és a helyi Hangya Szövetkezet látta el. Iparát 18 kisiparos képviselte. A társadalmi élet az Önkéntes Tűzoltó Egyletben és Polgári Lövészegyletben zajlott. Volt 50 kötetes népkönyvtára s egyházi testülete is. A község lakói közül egyre többen találtak megélhetést a bányánál. A II. világháború harcai 1945. március 22-én fejeződtek be a településen. A két világháború áldozatainak csak 1990-ben állítottak emléket. Az eddigi gazdálkodók egy része az 1950-ben alakult Búzakalász MgTsz-ben dolgozott, amely beolvadt a tokodi tsz-be. Mások a Dorog környéki ipari üzemekbe helyezkedtek el. Az önállótanács 1984-87 között közigazgatásilag Dorog vonzáskörzetéhez tartozott. A község plébániája középkori eredetű, 1332-37 között Kelemen a plébános. Szent Márton tiszteletére szentelt templomának romjait 1701-ben említik, Katolikus templomát 1732-ben kezdte építtetni Sándor Mihály. Ez 1887-ben leégett. A ma álló templom 1890-ben készült el. Az egyházközség 1923-ig Bajna filiája volt. Anyakönyveit 1923-tól helyben vezetik 1947-ben működő hitbuzgalomi egyesületei: Rózsafüzér Társulat, Szívgárda, Kalász, Oltár Egylet, Credo Egyesület. A református egyházközség 16-17. századi eredetű. A szájhagyomány szerint az ellenreformáció idején magánházaknál gyűltek össze imádkozni, bibliát olvasni. A türelmi rendeletet követően szerveződött újra az egyház. 1783-tól vannak meg anyakönyvei, régi jegyzőkönyvekkel, iratokkal együtt. A zsindelytetős református templom 1777-ben készült el.